Július 30-án reggel tizenegy bőröndökkel és utazótáskákkal bőven felszerelt fiatal várakozott a székesfehérvári buszpályaudvaron a várpalotai autóbuszra. Ez a társaság tehát mi lennénk, a 2012-es várpalotai Segít7ek résztvevői. Túlnyomórészt a Lovasberényi és Székesfehérvári Gyülekezetek jól összeszokott ifijéből verbuválódtunk lelkészünk, Szilvási-Csizmadia Andrea vezetésével, de érkezett két vendég fiatalember Pilisszántóról is.

Minden gond nélkül megérkeztünk Várpalotára (meglepő módon senkit nem hagytunk a buszon), és némi navigálás után megtaláltuk szálláshelyünket. Megkaptuk a kötelező Segít7ekes egyenpólóinkat, és mindenki mehet a dolgára a nap hátralevő részében... - gondoltuk mi. De nem!!! Andi rögtön kiparancsolt minket a munkaterületünkre, ahol szembesülhettünk azzal, hogy mi vár ránk az elkövetkező egy hétben. A feladat egyszerűnek tűnhet; egy „kisebb" területet kellett virágokkal és bokrokkal beültetnünk. Igen ám, de első nap rá kellett jönnünk, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Fel kellett kapálni az egész beton keménységűre száradt földterületet, miközben kisebb-nagyobb kő- és szikladarabokon szikráztak a kapáink (hétvégére igen érdekes szögben hajlott meg az összes). Ennek köszönhetően hullafáradtan érkeztünk „haza".

Az isteni gondviselés már másnap megmutatkozott, hiszen óriási meglepetés várt minket reggel, a munka helyszínén. Az önkormányzat markológéppel lemaratta azt a réteg földet, amit nekünk kapával kellett volna megmozgatnunk. Ez jelentős könnyítést jelentett számunkra, de még így is alaposan meg kellett dolgoznunk a végeredményért.

Az elkövetkező napokban elég szép mennyiségű friss föld elterítése volt a feladat, amibe majd a virágokat ültethettük. A munkát nem könnyítette meg a tűző nap és az árnyék teljes hiánya, viszont legalább alaposan lebarnultunk, vagy inkább leégtünk... Mindezek ellenére csütörtökre már csak az ültetés maradt, amit megfeszített tempóval és egész napos munkával még aznap befejeztünk, így szombat előtt maradt egy teljes szabadnapunk.

Számos jó tapasztalattal gazdagodtunk a munkával töltött napok alatt. Egyik nap például a környéken lakók ajánlottak fel számunkra két görögdinnyét, ami igencsak jólesett a sivatagi hőségben. De ide sorolhatnám azt is, amikor a helyi televízió jött ki és készített anyagot az önkéntességünkről. Ezzel missziózhattunk egy kicsit. Valamint úgy gondolom, az egyik legnagyobb tapasztalat az, hogy minden kezdeti nehézség ellenére időben be tudtuk fejezni azt, amit elvállaltunk.

Az önkéntes munka mellett bőven volt más program, ami leköthetett 15 táborlakót. Szabadidőnkben a jól ismert ifis társasági játékokon kívül tábortűznél sütögettünk, egyik nap pedig a várpalotai Thury-várat néztük meg. Pénteken, amikor végre az egész napunk szabad volt, a veszprémi állatkertbe látogattunk el.

Természetesen a lelki dolgokat sem hanyagoltuk el, hiszen esténként Andi vezényletével fontos témákat beszéltünk meg József életéből vett példák segítségével. Szombaton délelőtt rendhagyó tábori istentiszteletet tartottunk, késő délután, estefelé pedig nekivágtunk egy könnyed, 10 km-es túrának Bátorkő várához.

Fáradtan, bár úgy hiszem lelkiekben mindenképpen épülve zárhattuk a hetet és a 2012-es várpalotai Segít7ek-et. Személyes véleményem szerint (nem hiszem, hogy a többiek nagyon más véleményen lennének) mindenképpen hasznos és jó tábor volt, cseppet sem bántam meg, hogy elmentem rá. Szeretném a résztvevők nevében megköszönni Szilvási-Csizmadia Andreának a szervezést és a türelmet a Segít7ek levezetéséért, annak ellenére, hogy ez már a negyedik tábora volt a nyáron.

Csitáry-Hock Dávid