 Passiójáték Székesfehérváron
Húsvétkor ott voltam Krisztus keresztre feszítésén. Ott voltam az olajfák hűvös lombjai alatt, hallottam, ahogy Isten és Ember rám gondol. Meghúzódtam Kajafás udvarában, láttam Péter kétségbe esett lépteit, majd mentem Pilátushoz. Hallottam néhány ostorcsattanást, örültem, hogy nem kell mind a huszonötöt. Én is kiabáltam „Barabást!", a „Feszítsd meg!" már nem jött ki... Ott voltam az összerogyó léptek közelében és ott voltam a hegyen. Hallottam a jobb lator szavait és rám nézett Krisztus... A jobb oldalra álltam, hogy majd akkor is ott legyek.
Mindez csupán egy passiójáték volt a Székesfehérvári Gyülekezetben, Szilvási-Csizmadia Andrea írta, nagyrészt az evangélisták szavaival. Mégis az egész gyülekezetre és a vendégekre nagy hatást gyakorolt. A többség csak nép volt, de talán ez a legkeményebb feladat. Mi mindent láttunk, hallottunk. Amikor az előadás után körbe ültünk és elhangzott a kérdés: ki, hogy érezte magát, nem sokan tudtak megszólalni, de a tekintetek sokat elárultak.
A mai embert könnyebben meg lehet érinteni egy ilyen előadással, reméljük, hogy még több alkalmunk lesz erre.
„Nép2"
|
