Egy héttel a Golgota utcai rendezvény előtt, egy szombat esti ifin Andi elénk rakott egy 3 oldalas „szövegkönyvet". Nem tudtam pontosan mi ez, és miről is van szó, de érdekesnek tűnt. Hát még miután kiderült, hogy ez egy, a Jézus7-et népszerűsítő, többszereplős produkció lesz, amit több száz ember előtt kellene előadni a Golgota utcában. Eddig még nem szerepeltem ilyesmiben, de gondoltam, miért is ne, biztos jó lesz. Jó lett! Ráadásul mi, szereplők is élveztük. A hét közbeni próbákon egyre jobban és gördülékenyebben tudtuk elmondani szövegünket és eljátszani szerepünket.

Így gyorsan eljött a szombat. Sajnos a buszunk késett egy kicsit, és emiatt lemaradtunk a kezdésről, valamint a szekciók elejéről. A Golgota utcában és az épületben már ismerős volt a járás a tavalyi Biblialeíróról. Az előadóterembe lépve rögtön kezünkbe nyomták a programfüzetet. Kíváncsian néztem bele: „11⁴⁹-11⁵⁹ - Kreatív »igehirdetés«: Óriásplakát - rendezte: Szilvási-Csizmadia Andrea"; huhh, ezek mi vagyunk! Itt kezdtem el izgulni egy picit (valaki már a buszon is). Megvártuk, amíg véget ér a szekciók II. felvonása, és utána helyet foglaltunk Andi szekciójában. Noha a többi előadót már nem tudtuk meghallgatni, ez az egy is nagyon jó és tartalmas volt. A szünetben egy gyors próbát tartottunk, ami minden eddigi próbánknál jobban sikerült, mégis, egyre jobban izgultunk. 

Elkezdődött az istentisztelet. A teremben körbenézve látszott, hogy a Biblialeíróhoz képest azért kevesebben voltak, mégis öröm volt látni, mennyien eljöttek erre a rendhagyó szombatra. A köszöntés és a szolgálatok után Ócsai Tamás elgondolkodtató prédikációja következett. Bevallom, a vége felé már inkább azon járt az eszem, hogy mindjárt mi következünk. A prédikáció után, mikor megkaptuk a mikrofonokat és megtörtént az utolsó eligazítás, már láthatóan mindannyian nagyon izgultunk. Szétszóródtunk a teremben, mindenki ott helyezkedett el, ahonnan majd a színpadra kellett vonulnia. Közben eszembe jutott, hogy nekem kell elsőként felmennem a színpadra. Ez a nem túl megnyugtató gondolat még hosszabbra nyújtotta az elkövetkező 5 percet.

Elhallgatott a Salgótarjáni Kamarazenekar, a színpad üres volt - akkor hajrá! Végigvonultam a sorok között, fel a színpadra, szembefordultam a szép számú nézősereggel, majd rákezdtem a szövegemre. Nem is volt olyan vészes, de végképp megnyugodni akkor tudtam, amikor már a többiek is fent voltak. Olyan volt, mintha csak próbán lennénk. A közepén már nem is zavart, hogy mennyien néznek minket. Aztán vége lett, lesétáltunk a színpadról, és végre teljes nyugalommal hallgathattuk Ősz-Farkas Ernő magával ragadó prédikációját. Az istentisztelet után az egész terem felbolydult, és mindenki kereste az ismerősöket, vagy sorban állt megnézni a kézzel írott Bibliát.

Az Óriásplakátról pedig nagyon sok pozitív véleményt és dicséretet kaptunk, ami még több kedvet adott ahhoz, hogy a közeljövőben, vagy akár a későbbiekben is vállaljunk még ilyen produkciókat. Végül ez a nap is véget ért, főleg, mert indult a buszunk. Egy lélekemelő és áldásos szombat délelőttön vagyunk túl, ahol tanulhattunk, és közelebb kerülhettünk Istenhez. Örülök, hogy itt lehettem.

Csitáry-Hock Dávid