Biblia-olvasó kalauz
Reggeli dícséret a mai napra
“"Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."”
Mt 10:29-31

Archív hírek

» Segélykoncert Farmoson (2010.06.16)

segelykoncert_farmoson_sdc12712_resizeEgy példás eseménynek lehettek tanúi azok, akik eljöttek a Farmos Művelődési Házba egy forró, nyári napon. 2010. június 13-án este a 8in1 Singers koncertjét szerveztük meg Kocsi Vivien szívátültetett leány megsegítésére.

A település polgármestere, Boros Zoltán nyitotta meg a koncertet, majd felcsendült az igazán képzett, szép hangú fiatalok éneke. A közönség lelkes tapssal jutalmazta az énekesek előadását, ezt követően Kormos Tivadar lelkipásztor néhány gondolatban azt ecsetelte, hogy Isten mindannyinknak új szívet akar adni.

A koncert végén összegyűjtöttük az önkéntes adományokat. Nagyon megörültünk, amikor 140 400 forintot számolhattunk össze. A résztvevők arcukon boldog örömmel mentek haza abban a biztos tudatban, hogy ma sem éltek hiába, mert tudtak segíteni egy nehéz helyzetben lévő családon.

 

stiv


» Szelek szárnyán (2010.06.16)
» Vénszentelés Zuglóban (2010.06.16)
» Szégyenkezés nélkül (2010.06.16)
>>
Hetednapi Adventista Egyház



     
    van_remeny_kicsi.jpg
     
    jezus7banner.jpg
     
    Bibliaolvasó
     
    remenytv.jpg
     
    mp4.jpg
     
    kutasdabibliat.jpg

     

    Hírlevél a Hetednapi Adventista Egyház tagjai számára
    Feliratkozás a DET hírhálóra
      © Copyright 2026 Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület       Created by Kreativonline.hu Oldal teteje ↑