Biblia-olvasó kalauz
Reggeli dícséret a mai napra
“"Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."”
Mt 10:29-31

Archív hírek

» Húsvéti Gyermekművészeti Pályázat (2010.04.20)

husveti_gyermekmuv_palyazat_242010. március 31-én megnyitottuk a Húsvéti Gyermekművészeti Pályázat alkotásaiból készült kiállítást az Ady Endre Általános Iskolában. A pályázatok témája: „Jézus meggyógyítja a gutaütöttet" és a „Bábel tornya" volt. Gondos munkával készült, szép alkotások születtek, melyek kifejezték a témák tartalmi mondanivalóját is. Megnyitó beszédet Simon István lelkész mondott. A díjátadón megjelent a pesterzsébeti Pedagógiai Intézet munkatársa is, aki a fotókat készítette.

husveti_gyermekmuv_palyazat_15Évek óta örülhetünk annak, hogy a pályáztok nyújtotta lehetőség egyre több gyermeket szólít meg. Ez a program a téma kapcsán a Biblia olvasására és a történetek tanulságainak átgondolására késztet pályázókat és szüleiket, tanáraikat egyaránt. Három kislány, akik a pályázatokon a Szünidei Biblia Táborban való üdülést nyertek, és a Gyermek Bibliaiskolába is járnak, már három alkalommal voltak a szombat délelőtti istentiszteleten is. Legutóbb a „Kövesd a Bibliát!" ünnepségen énekszolgálattal dicsőítették az Urat.

 

Karancsi Ilona


<<
» Egészség Expo Farmoson (2010.05.13)
» Új kezdet Cegléden (2010.05.13)
» ADRA munka Albertirsán (2010.05.04)
» Miért is ne? (2010.04.14)
>>
Hetednapi Adventista Egyház



     
    van_remeny_kicsi.jpg
     
    jezus7banner.jpg
     
    Bibliaolvasó
     
    remenytv.jpg
     
    mp4.jpg
     
    kutasdabibliat.jpg

     

    Hírlevél a Hetednapi Adventista Egyház tagjai számára
    Feliratkozás a DET hírhálóra
      © Copyright 2026 Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület       Created by Kreativonline.hu Oldal teteje ↑