Biblia-olvasó kalauz
Reggeli dícséret a mai napra
“"Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."”
Mt 10:29-31

Archív hírek

» Gyöngyszemek a gyöngyszemektől (2009.11.25)

gyongyszemek_a_gyongyszemektol_132009. október 31-én, a reformáció ünnepén, amely szombatra esett, a Nagykanizsai Adventista Gyülekezet vendégül látta az Advent Kamarakórust. Vendégeket is hívtunk erre az alkalomra, olyanokat, akikről tudtuk, hogy szeretik a szépet az énekben, a zenében.
 
A délelőtt folyamán énekeskönyvünk régi, ritkán énekelt gyöngyszemei csendültek fel több szólamban, a kórus lelkes előadásában, amelyeket igazán felemelő volt hallgatni.
Délután, a reformációra emlékezve a hitvalló ősök énekeiből kaptunk ízelítőt egy gyönyörű összeállításban, visszaidézve azt a bátorságot és hitet, amelyet kaptak az Úrtól a jelenvaló igazság hirdetéséhez. Az énekcsokrok között Nyári István testvérünk előadásában hallhattunk verseket hívő magyar nagyjainktól.
 
Délben szeretetvendégségre hívtuk a kórus tagjait, a vendégeket és a gyülekezetet.
 
Istenünk áldását és segítségét kívánjuk a kamarakórus tagjainak életére és szolgálatára, hiszen ők egyénileg és együtt is magyarországi egyházunk gyöngyszemei.
 
Farkas Attila


<<
» Menyegző Hévízen (2009.12.16)
>>
Hetednapi Adventista Egyház



     
    van_remeny_kicsi.jpg
     
    jezus7banner.jpg
     
    Bibliaolvasó
     
    remenytv.jpg
     
    mp4.jpg
     
    kutasdabibliat.jpg

     

    Hírlevél a Hetednapi Adventista Egyház tagjai számára
    Feliratkozás a DET hírhálóra
      © Copyright 2026 Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület       Created by Kreativonline.hu Oldal teteje ↑