Biblia-olvasó kalauz
Reggeli dícséret a mai napra
“"Nemde két verebecskét meg lehet venni egy fillérért, de a ti Atyátok akarata nélkül egy sem esik le azok közül a földre? Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát, ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."”
Mt 10:29-31

Archív hírek

» Pünkösdi menyegző (2009.08.26)

erdody_viktor_es_szilagyi_eva_menyegzoje_1272009. május 31-én, pünkösd vasárnapján, két ifjú szív, Erdődy Viktor és Szilágyi Éva életútja fonódott egybe. Éva és Viktor a 2007-ben, Galambok községben megrendezett vakmissziós táborban ismerkedtek meg, s igen hamar meggyőződtek arról, mennyire hasonlóan gondolkodnak minden lényeges dologgal kapcsolatban.
 
Menyegzőjükön valóban érezni lehetett Isten jelenlétét a teljesen megtelt terézvárosi kápolnában. Cserbik János testvér az Énekek énekéből az „akit az én lelkem szeret" idézetet választotta igehirdetése vezérfonalául, az esketés szertartását pedig Háló Sándor végezte. Gyönyörű vers-, ének- és zeneszolgálatokat hallhattunk vak, gyengén látó és látó testvéreinktől egyaránt.
 
Az ifjú pár elmondása szerint ez az alkalom missziós célt is szolgált, örömüket bearanyozta az igyekezet, hogy minél több ember megismerje az Urat - a közösség összefogásán keresztül mások is megérezhették Isten közösségépítő, áldó jelenlétét. Viktort és a többi szolgálattevő vakmissziós tagot is többen megismerhették, s egyúttal meggyőződhettek arról, vakon is lehet teljes és boldog életet élni. A nászpár életében természetesen nagy szerepet játszik Ike is, Viktor vakvezető németjuhász kutyája, aki szintén részt vett a szertartáson. Marcipánból - mindenki nagy örömére - még az esküvői tortára is felkerült melléjük.
 
Ez a nap mindannyiunk számára emlékezetes élmény marad. Isten féltve óvó kegyelme és áldása kísérje az ifjú pár életét!
 
-r-n


<<
» Öröm a mennyben (2009.10.14)
>>
Hetednapi Adventista Egyház



     
    van_remeny_kicsi.jpg
     
    jezus7banner.jpg
     
    Bibliaolvasó
     
    remenytv.jpg
     
    mp4.jpg
     
    kutasdabibliat.jpg

     

    Hírlevél a Hetednapi Adventista Egyház tagjai számára
    Feliratkozás a DET hírhálóra
      © Copyright 2026 Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület       Created by Kreativonline.hu Oldal teteje ↑